Sziasztok ismét ! ^^

Ebben a bejegyzésben röviden összefoglalom az Adjutanttal kapcsolatos versenyeimet, eredményeimet. ^^

Kezdjük a legfontosabbal :

I. A PlayIT -


Legutóbb ott hagytam abba, hogy nagy izgalmak közepette megérkeztem a Symába, és elkészültünk az öltözőben. Az előzsűri után, a nap folyamán össze-vissza mászkáltam, mivel ülni-enni nem nagyon tudtam, így csak sétálgattam, mosolyogtam, és próbáltam állni a rohamozó kiskölyköket, akik sokszor beleütöttek, vagy beletéptek a jelmezbe, mindezt rezzenéstelen arccal, vagy maximum egy mosollyal nyugtáztam csak. Néha kaptam 1-2 nyugtató puszit a barátomtól, mert látta, mennyire izgulok a verseny miatt :

 
Valahogy így nézhettünk ki :)


Az órák gyorsan teltek, aztán persze, a több órás kiképzést nem nagyon bírta szegény jelmez, úgyhogy néhány helyen leszakadt a páncélom, és a ledek sem épp úgy világítottak, ahogyan kellett volna ( igen, én rontottam el, szintén egy olyan kényes pontja a dolognak, amit ha egyszer újraalkotok, akkor tuti máshogy fogok elkészíteni, legalábbis, hogy a kábelek "védve" legyenek picit). Melegem volt, a szememet bántotta a lencse, elkezdett folyni az orrom is, úgyhogy szerintem a legtöbb fotón emiatt kenődött le róla a festék, így, mire színpadra léptem, már eléggé elnyúzott állapotomba kerültem. :)
Nagyon-nagyon hosszú nap volt, de mindenkivel találkoztam, akivel szerettem volna, készítettünk csomó fotót is. :) 
A verseny nagyon jól volt szervezve az előzőhöz képest, kaptunk vizet a backstageben, patentra időben voltunk, szépen fel lettünk konferálva, szóval nagyon jó emlék maradt az egész.
Az eredményhirdetésen pedig nagyon nagy volt az öröm, ugyanis megnyertem a Kezdő-kategóriát. Azt hiszem, ez volt életem eddigi legboldogabb pillanata, főleg, hogy apukám és a párja eljöttek a versenyre hogy szurkoljanak, és a barátaim is ott voltak mellettem ( anya pedig a távolból ugyan, de lélekben velem volt. <3). ^.^

Ebben a pillanatban vettem át Zolitól a díjat, nagyon-nagyon boldog voltam. (:


És itt a díj :

Amire a mai napig ha ránézek, boldogság tölt el.

Lényegében, ez volt az egyetlen "normális" hús-vér versenyem, ahol Adjutantként személyesen is ott voltam. Sajnos a közeljövőben nem látok arra esélyt, hogy hordjam a jelmezt, mert elég brutál károkat szerzett a sok utaztatásban, és majdnem az egészet újra kellene terveznem...Majd valamikor, egyszer talán alkotok egy szalonképesebb verziót, és indulok még néhány versenyen, meglátjuk, hogyan hozza az élet.

Annyi közhelyet sütöttem már el, hogy szerintem nem ettől fog felborulni a képzeletbeli mérleg : Álmodd meg, valósítsd meg.  

Sokan írtátok, hogy hihetetlen mennyi fejlődtem fél év alatt : ami azt illeti, volt bennem ennyi ősszel is, de a Miranda nem az a terep volt, ahol annyira lehetett volna domborítani. Most már úgy érzem, még talán ennél is "többre" lennék képes, anyagismeret, miegymás terén sokat fejlődtem, de még mindig nagyon távol állok attól a szinttől, ahová el szeretnék majd jutni. Most egy darabig kisebb jelmezeim lesznek ( ebben az évben biztosan) , jövőre pedig nagyon szeretnék megint egy "komolyat" készíteni. Kicsit most pihi van, készülök a záróvizsgára, meg a szakdolgozatom összeállítására, aztán majd lehet megint tombolni a műhelyben. :3

II. Internetes versenyek

Ami azt illeti, mindig is megvolt a véleményem az internetes versenyekről, szerintem sokan vannak még azon a véleményen, mint én : nem a lájkok meg a lájk-kunyerálás mutatja meg, hogy ki mennyire jó cosplayer, ez ennyire nem ilyen egyszerű. Irányadó lehet bizonyos esetekben, de ha Pistikének 300-zal több követője van, mint Neked, nem jelenti azt, hogy ő annyival jobb lenne, a lájkok ugyanis származhatnak különböző forrásokból is, ezzel szembesültem a netes versenyeim során . Gondoltam, összefoglalom a véleményem két versenyről, két különböző rendszer, és mindenki maga döntse el, hogy kinek-melyik szimpatikus igazán. 

II/a EZCosplay - Cosplay&Daily

Ha valaki szokott külföldi cosplayes oldalakon nézelődni, valószínűsíthetem, hogy találkozott az EZcosplay oldalával. ( mivel az oldalnak fél millió követője van, így gondolom, az egyik legcombosabb lehet a piacon)
Beleolvastam a szabályzatba, a verseny lényege az volt, hogy montázsolj össze egy képet arról, hogy hogyan nézel ki Cosplayben, és a valóságban. Be is küldtem egy fotót, pont ezt :

EzCosplay - Cosplay & Daily

A szabályzatban szerepelt, hogy nem lehet likegyűjtő oldalakon posztolni, likeokat venni, csoportokba írni, szóval eléggé szigorú szabályok alapján ment a dolog, de még így is a likeok alapján választottak a több száz versenyzőből 10 embert, akiket később már az EZCosplay Team, egy felkért fotós, és egy régi versenygyőztes pontjai alapján rangsoroltak. Sikeresen bejutottam a legjobb 10-be, aminek hihetetlen, mennyire örültem, mert láttam, hogy már nem csak az ismerősök ismerik el a munkám, hanem "idegenek" is. Egyik nap pedig, erre ébredtem :

Nagyon boldog voltam, második lettem, így kaptam egy 100 dolcsis kupont, amit el is vertem egyből, hogy a nyári conon ( ami 2007 óta az első conom volt!:) ) meglegyen a jelmezem.
Amit itt fontos megjegyezni, hogy hiába "spóroltam" sokat, a postaköltséget ki kellett fizetnem ( arra nem fordítható kupon), plusz, a DHL még lekapcsolt tőlem 27% áfát, meg 2% vámot, amin azért pislogtam kicsit, mert nem esett jól egy "ekkora" tételnél, így, ha valaki esetleg majd külföldi oldalon nyer valami nagyobbat, figyeljen oda erre, mert hiába írják rá a csomagra, hogy  "gift", van az az érték, amire fizetned kell. ^^'

Összességében elmondható, hogy ezt a fajta versenyt nagyon ajánlom mindenkinek mert "fairebb", mint a legtöbb hasonló. Persze, benne van a kalapban, hogyha ismert cosplayes vagy, több a likeod, és a megosztásod, de én voltam rá az élő példa rá, hogy azért surranópályán is be lehet a nagyok közé kerülni, pedig még kicsiny hazánkban sem vagyok ismert, még a cosplayesek körében sem annyira ( ha Mondoconon versenyeztem volna, akkor lehetséges, hogy több emberhez jutott volna el a munkám, mivel az a nagyobb rendezvény itthon:) ), így viszont, volt, aki belefutott a robotnénibe, és volt, aki még nem. :)
A lényeg, hogy az EZCosplay csapata nagyon ott van a szeren, a kapott jelmezről is készítek majd egy kis review-t, majd egy következő bejegyzésemben. :)
Plusz pont még, hogy a verseny után sem felejtettek el, írtak nemrég, hogy az új versenyük során szükségük lenne tőlem egy képre, amivel a versenyt promózhatják, úgyhogy ott virítok a versenykiírásban, ami azért egy szép gesztus volt a csapattól. ^^ Plusz, ott vagyok az EZCosplay Hall Of Fame-eseinek a listáján, ami azért nagy boldogság, egy kezdőnek meg végképp. (:

II/b Cosplay Sky - First & Latest Cosplay

A Cosplay Sky oldala is ismerős lehet, ők szinte minden héten tartanak GiveAway-eket, így köthet ki egy-egy kósza megosztás a mi falunkon , én is pont így találtam rájuk. Gondoltam, vágjunk bele! És akkor láttam csak a szabályzatot, miszerint itt a lájkok számítanak, és azok bizony minden helyről összegyűjthetők. Na, így nem is volt kérdéses, hogy két nap után az első helyezett lány leszakadt a mezőnytől, több száz megosztás ilyen-olyan csoportokban - gondoltam dobogóra még befuthatok.
A lelkemet nem adtam el ugyan az ördögnek, de megosztottam a képemet itt-ott, belájkoltam néhány feltörekvő céget, meg családi fotót, tudjátok, hogy megy ez ezeken a külföldi oldalakon ( az extrém eseteket azért elkerültem), venni, meg végképp nem akartam semmit, nekem ez nem ért ennyit. 
Eltelt pár hét, ott volt a masszív második hely ( kb. 400 nevezőből), amikor másfél nappal a verseny előtt egy lány fél óra alatt szerzett 400-500 lájkot, beelőzve így engem. Na, gondoltam, ez azért így eléggé fura, mozgósítottam még pár embert, behoztam a lemaradást, és a (vélt) határidő időpontjában második lettem. Mivel nem adtak meg időzónát, mint az EZCosplayesek, gondoltam, na majd akkor nézzük a legkésőbbi esetet, ami lehet, na ott is második voltam még masszívan, így elmentem kicsit filmezni, pihenni...és teltek-múltak az órák, semmilyen reakció nem érkezett, tudni akartuk, hogy kik nyertek, de nem osztották meg, és tíz perc alatt az eddig harmadik helyen álló lány rejtélyes módon ismét csak gyűjtött kósza 300-400 lájkot (megosztás nélkül..hm, gyanús), amikor már azt mondtam, hogy na, ennyi ideget nem ér meg a dolog.
Eltelt pár nap, semmilyen eredményhirdetés nem volt, mi meg az első helyezett csajjal kicsit kiakadtunk ezen az egészen. Aztán, derült égből :

Ott a harmadik hely, aminek szintén örültem, de tudtam, hogy a száz dolcsis kupon kód megint egy postaköltség+vám+áfa kombót jelent, és nem is találtam olyan jelmezt, ami ebben a kategóriában tetszett volna (mivel nem vagyok egy modellalkat, sírógörcsöt kapok ha kint vannak a karjaim-lábaim, a hasam meg végképp..:D), főleg, hogy azért a fair play jegyében, legalább éjfélkor rá kellett volna nézniük az állásra, hogy ne a határidő után pár nappal vegyék figyelembe a pontokat. Plusz, itt ha nem kontaktolsz az adminokkal 7 napon belül, akkor nem kapod meg a díjad, míg az EZCosplayesek a nyakadra jártak hogy minden adatot tudjanak, mit küldjenek-hova küldjenek, így ez is kis különbség volt.
Próbáltam velük felvenni a kontaktot, de átirányítottak egyik oldalról a másikra, egyik mélről a másikra, ahol aztán végül azt mondták, bocsánat, és megkapom a 2. helynek járó díjat, szóval összességében nagyon jófejek voltak a sok malőr ellenére.
Egyébként, azóta semmi hír nincs a díjamról, így nyugtával dicsérem csak a napot, meglátjuk megjön-e időben, és hogy olyan lesz-e, mint amilyennek képzeltem.

Összességében az ilyenfajta versenyekről annyit, hogy ha tényleg el szeretnél érni valamit ( a lelke mélyén azért gondolom a legtöbben, akik neveznek...) akkor sok-sok ép idegszál kell. Én még mindig nem tudom, hogy ki volt az a sok ember, aki rám szavazott, de nagyon örültem neki. :)

Az EZCosplay versenye ilyen szempontból kicsit talán - hogy is mondjam - hivatalosabbnak tűnhet az által, hogy a lájkok csak irányadók. Nyilván a top 10-ért is meg kell küzdeni, nem azt mondom - de itt kicsit más volt a helyzet. Az tuti, hogy egy darabig nem fogok ilyen netes versenyeken indulni, most ez egy időre nekem is elég volt, a falamat sem szeretném telespammelni ezzel. ^^'

Egy jó tapasztalatszerzés, kicsit beleláttam ebbe a világba is, plusz két cosplayes oldal munkáiról is tudok majd nektek írni. Habár jobban szeretem, ha magam készítem a jelmezeket, ilyen szempontból most jól jött ez a kis "támogatás", mert így olyan jelmezekbe is bújhattam, amit amúgy sosem készítettem volna el, mert én inkább építős, mint varrós típus vagyok ( szegény Gii plüssöm tudna erről mesélni:D), habár ez még két cosplayből nem derült ki, szóval, a továbbiakban sem fogtok tőlem nagy ruhakölteményeket látni, inkább péncélok, fegyverek, vagy a maszkok szerelmese vagyok. (:

Remélem, valamennyi haszna volt ennek a posztnak is, hátha meghoztam néhány ember kedvét ahhoz, hogy próbálja ki magát online. Ha nem is sikerül helyezést elérni, legalább több embernek meg tudod mutatni a munkád, én is több külföldi cosplayessel kezdtem beszélgetésekbe a verseny kapcsán. ^^

Bocsi amúgy, még mindig eléggé lájtos stílusban írok, de annyi tudományos szöveggel dolgozom pillanatnyilag, hogy végre egy terep, ahol nem kell ügyelnem a formaságokra.
Majd csak kialakul ez, remélem, itt maradtok velem. ^^

Szóval, az X-menes bevezetés után, kezdjük a tegnap esti bejegyzésem folytatásával, amit pontosan úgy fejeztem be, hogy ennek az egész Adjutantosdinak a küszöbén álltam. 
Persze, vizsgaidőszakban ötlöttem ki az egészet, mert akkor a legkreatívabb az ember, amikor kellene, nyáron pedig, amikor még lenne is időd a brainstormingra, szimpla adásszünetről számolhatok be. ( A szigorlatra készülés talán elindíthatja a cosplayezssel foglalkozó 'sejteket' is? Na igen, most a pszichofiziológia tanárom sírva elhagyná az épületet, nyilván én sem így gondoltam, de a lényeget értitek.)
Tehát, tudtam, hogy én ezt meg akarom csinálni, a családom és barátaim pedig csak meredtek a képre, és nem tudták elképzelni, hogy fog összeállni az egész.
Úgy kezdődött, hogy összeszedtem a világ összes képét, amit csak lehetett a karakterről, meg a cosplayesekről, de néhány óra alatt simán kivégeztem az internetet, és nem mondanám, hogy annyira masszív képgyűjtemény kerekedett az egészből, úgyhogy volt néhány elem, amit elvetettem, sokat hozzáálmodtam, a végére pedig összejött pár rajz, ami alapján nekivágtam az egésznek.


Valami ilyesmi-szintű firkákból veselkedtem neki a dolognak. Itt már összeállt, hogy mit, a második kérdés már csak a "miből" volt.

Találtam egy nagyon klassz blogot, ahol worblából elkészítették ezt a jelmezt, talán az tetszett a legjobban, de mivel nem tartottam még magam eléggé kompetensnek egy ilyen anyag használatához, így maradtam a jól bevált papírmasénál - és abból is az ősi verziót használtam.
Fontos momentum volt még, hogy az elején besaccoltam kb. az anyagi szükségleteket, és a legdurvább az  az egészben, hogy majdnem mindent be kellett szereznem, normális sniccert, festékeket, ragasztópisztolyt, hőlégfúvóm sem volt - tehát, ezek a kezdeti "először sokba kerül, de aztán életed végéig elkísér"-tételek nyomták meg a végösszeget, amit az elején jól mellélőttem, mert ahogy haladtam előre, egyre több ötletem volt, egyre több mindent vettem, és így kicsit elrugaszkodtam az eredeti büdzsétől, de szerencsére a tanulmányi ösztöndíjamért megérte annyit szenvedni a vizsgaidőszakban, szóval annak köszönhettem, plusz az előző nyári munkának, meg persze egy becsúszó 20. szülinapnak, hogy meg tudtam mindezt valósítani, pedig látni fogjátok, hogy próbáltam ott spórolni, ahol tudtam.
Amikor már elméletben majdnem minden megvolt, elkezdhettem a gyakorlattal foglalkozni, ezt  lépésekben írom most le, hogy áttekinthetőbb legyen. :)

I. Az alapok :


Az első napomat a műhelyben sikerült Skypeon keresztül megörökíteni, a barátom volt az, aki "személyesen" támogatott ebben az egészben. Ahogy látjátok, leginkább este dolgoztam, hosszú éjszakákat töltöttem lent, míg végül elkészült a nagy mű. Örök hálám apának, aki nekem adta a műhelyét, ami hónapokon át használhatatlan káoszba süllyedt a munkám miatt.

Először eltelt néhány órám azzal, hogy Media Marktos prospektusokat vágtam csíkokra, amíg vártam, hogy a tapétaragasztó normális állagú legyen. Később már rájöttem, hogy azóta, hogy én használtam a masézást egy jó 7 éve, már vannak újabb módszerek is, de akkor már sokat pepecseltem el ezzel, szóval, gondoltam, maradjon a technika. Első lépésként az alappáncélzatot készítettem el, ahogy látjátok hátul, egy gyömbéres üvegen már száradnak az első csíkok a vállashoz. :D
Aztán, az első hét után már így álltam :

Azért volt sok idő, mert nagyon masszívra akartam csinálni, kb. 15 rétegenként hagytam 2-3 napra száradni a páncélt, és összesen 45-50 réteg papírból lett az egész felépítve. 

II. A fejes :

Ez volt számomra a legnagyobb kihívás, mert annyira lehetetlennek tűnt a worblás tutorial mellett papírmaséval, és dekorgumival dolgozni. Végül úgy döntöttem, hogy a homlokrész szilikon lesz, a többi pedig papírmasé-dekorgumi alapú. Először papírra rajzolgattam fel a mintákat, azt vágtam ki később dekorgumiból, és ragasztottam fel. Nagyon nem tűnt bizalomgerjesztőnek az elején a kompozíció, szerintem Ti is látjátok, itt jelentek meg az első kérdőjelek a fejemben, hogy akkor ez most így hogy is lesz... De anyukám mindig mondta, hogy ez bizony jó lesz, ő hitt bennem az elején is.


Na igen, ez volt a fejes már egy kis "díszítéssel". A fülesrészek befőttesüveg-zárókból és egyéb, a szelektív kuka mellé tett műanyag palackokról-edényekről leoperált kupakokból vannak. A háttérben már lehet látni, hogy a mellpáncélt elkezdtem lemestertapaszozni.

III. Rövid szünet

Mert ugye zh-i is vannak az embernek, meg egyéb, sulis kötelességei, amiket teljesíteni kell. A tudás jó, tanulni szeretek, a pszichológia rém érdekes, és ha jól sikerülnek a vizsgák, akkor az ösztöndíjból lehet cosplayeket (is) gyártani. Volt egy egy hetes időszak, amikor a továbbiakon agyaltam, megrendeltem az elektronikát, amit egyik legjobb barátom, Dani tervezett, majd épített bele, na, de ez később következik, a lényeg, hogy idő közben megérkezett az 50 db borostyánságra LED-em, és a Super Pinky Blue lencsém is.


IV. Back to work!

A kis pihenő után pedig gőzerővel folyt a készülődés, már úgy tűnt, kezd összeállni a kép. Valahogy, az első lépések során igen bizonytalan voltam, amikor rengeteg munka után még semmit nem láttam az egészből, majd később, mintha látnád a gyermeked felcseperedni, kezded beismerni, hogy amit csinálsz, az jó, és megéri folytatni a munkát.

Itt már letapaszoztunk és lecsiszoltunk mindent, és formára vágtuk a részeket. A fejeshez szétgyilkoltam egy harisnyát, a családom gyakran hitte azt, hogy betörni megyek, mert volt, hogy így flangáltam a lakásban is :D

És közben, Erika segítségével elkészült a ruha is :
Akkor, még nem gondoltam, hogy mennyire melegem lesz. Már önmagában így is, nem hogy még a páncélzat, és a kábelek, de ne rohanjunk ennyire előre... :D

V. Az ördög a Részletekben rejlik


De még mennyire ! Ez volt a jelmez azon része, amit a legjobban vártam. A kis apró pepecselő munka, a díszítés, és itt már elengedtem a rajzokat, meg az alapterveket. Folyamatosan jöttek az ötletek, teltek-múltak az órák, én pedig azon kaptam magam, hogy már megint hajnal van, aludni kellene, de tudjátok, amikor a kreativitás ébren tart, és a motiváció, akkor nincs megállás, mert nem tudhatod, meddig tart az ihlet.

Itt van egy kis előtte-utána kép, avagy mennyit halad az ember egy éjszaka alatt :


Na, azért itt már látszik a masszív alváshiány...:D


Ez lett végül a fejesből. Rákerültek a "tüskék", és az égethető gyurmás kis díszek, meg a porszívócső is ( :D) A hátsó részt egy kikukázott Mascarponés dobozból gyártottam. :D Olyan kialakítást kapott, amibe belefért a copfom, mert a baba feje kisebb volt, mint a sajátom, és egyszerű fejrecsatolós módszerrel nem fért volna rá a fejemre, így a hajam bevezetődött a csőbe. (: Utólag már ezt is másképp csinálnám, de akkor, elsőként így tudtam megvalósítani.

VI. Színt vinni az egészbe...

Már lassan ott tartottam, hogy a festés következett. Először egy alapozó ezüst színt kapott a kiscsalád. Mivel előző hetekben bőszen begyűjtöttem a barátoktól-ismerősöktől-szaktársaktól elromlott fülhallgatóikat (nagy örömükre:D) , így azok beépítését is elkezdtem. 

A páncél a festés, és az alapminta felragasztása után. 

És itt a fejes is, még eléggé minimál-stílusban.Sok helyen még látszik a masé.

VII. Finomítások, és még több részlet


És, ha még nem lett volna elég, kitaláltam, hogy mennyire jó lesz legalább 4-500 darab kis köröcskét kivágogatni dekorgumiból, hogy tovább bolondítsam az egészet. Szerencsére, találtam egy lyukasztót, így már csak feleannyira volt fárasztó a dolog, de már kezdtem egy kicsit bepöccenni...ez volt nagyjából két héttel a PlayIT előtt. Suli és Pszinapszis mellett az pontosan egy teljes hétvégét jelentett, ami... kevés. Nagyon kevés.
Szerencsére megjött az első adag szilikon csövem ( a Bondextől), amit elkezdtem beépíteni a jelmezbe. Különböző méretekben rendeltem, talán ez volt a legköltségesebb része a jelmeznek, mert ugyan kaptam felajánlásokat ilyen kertben talált kábelekből (=szemétből :D), meg régi telefonvezetékekből, azért voltak bizonyos részek, amik kicsit speciálisabb méretű csöveket igényeltek. Ilyen volt a fejes is, ami fél napnyi dekorálás, szitkozódás és hajtépés után ilyen lett :

Azért itt már nem kicsit voltam boldog, elhihetitek. Annyira közelinek tűnt az egész, és nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek, de azért ez már igencsak tetszett, és büszke voltam magamra, hogy egyedül eljutottam idáig, kísérletezésekkel, megégett ujjakkal, és talán kezdő szerencsével(?).

Ha már megvolt a fejes, gondoltam, akkor legyen kész a hátpáncél is. Jó barátom, a mascarponés doboz ismét segítségemre volt a bajban ( ez itt a reklám helye!), a többi kis elem dekorgumiból, hungarocellből és szilikon tömítődugóból van ( utóbbit a Bondexnél láttam, gondoltam, milyen kis szupi, biztos jó lesz valamire. Hát, jó lett, csak a PlayITen elhagytam valahogy mindkettőt. Tanulópénz : a szilikon nem éppen jól jön ki a ragasztóval...-vagy nem ezzel. :) )


Így hagytam a kis családot pihenni az utolsó hétvége előtt. Ahogy látjátok, a vállasra olyan tökéletesen megfelelt egy szétszedett fejhallgató gumirésze, hogy Hamupipőkére nem illett jobban az üvegcipő ( az, hogy esztétikusabb volt, már egy más történet :D ) , ki is próbáltam rajta, hogy mennyire jó cimborák az akrillal, úgyhogy készen várt mindenki a festésre, én pedig arra, hogy pár nap suli után beleugorjak a finishbe.

VIII. Nyolcadik utas : a polifoam szigetelő

Pár nap siralmas óralátogatás az egyetemen, miközben végig arra gondoltam, hogy mi lesz a hétvégén, és mennyi mindent kell még csinálnom, majd egyik este a Zoli küldött egy képet egy Romániai expóról, ahol volt egy Adjutant. Ott láttam ezeket az "oldalcsöveket", és az ötlet nagyon tetszett, habár átalakítottam itt-ott, szóval, irány az O*I ( dat cenzúra) , ahol beszereztem a polifoam szigetelőcsöveket, különböző méretekben, és a csütörtök estém azzal telt, hogy Hawaii Hula-táncos szoknyát gyártottam.
Danival a Skypeon már beszéltük a LEDbeszerelés részleteit, közben Dóri ( <33 aki már 2-3 éves korom óta masszív elviselője a hülyeségeimnek <3) tartotta bennem a lelket, én meg sokszor megégettem az ujjam, miközben a dekorgumi dekort ragsztottam rá a csövekre ( miután egyesével lefestettem mindet 2 órán keresztül:D), aztán néha persze itt is belefutottam nemkívánatos ellenségeskedésbe, például a kéksarokban a polifoam , a pirossarokban a forró ragasztó küzdelemből én jöttem ki vesztesen, de ismét tanulópénz, elkönyveltem, kezdő vagyok, majd legközelebb már erre is odafigyelek. :)

Tehááát, maga a csodálatos szoknya, amiben lépcsőn lefele annyira nem, felfele mégúgysem tudtam közlekedni, na mondom, ha már korlátozva leszek, akkor legyek teljesen.


Amúgy, ez lett a legstrapabíróbb eleme a jelmeznek, még mindig lehet csűrni-csavarni, semmi baja nincs. :)


Ameddig én kutatómunkába kezdtem a homlokommal kapcsolatosan ( már itt a szilikon homlokomról van szó :D), addig apa kicsit besegített a festésben, mert nem mellesleg ért hozzá, így már azzal sem álltam olyan rosszul. Másnap jött a párom, akivel nekiveselkedtünk az egyéb csövek-kábelek festésének, és mivel naivan azt hittem, hogy befogja az akril a szilikoncsövet, kicsit megrázott, hogy annyira mégsem, így három perc esőtánc után visszazuhantam a munkába, mert vasárnapra végeznem kellett az alapokkal, akkor szállítottuk fel ugyanis az egészet a koliba... :)

Otthon azért még kihasználva a tükör adta lehetőségeket ( a koliban nincs egészalakos) , még megnéztem, hogy hogyan is néz ki az egész felvéve. :)

IX. Kolesz verzió

És itt be is kanyarodtunk a célegyenesbe. Pontosan így nézett ki a szoba, az érkezésünk után :



Szinte lehet látni a Laptopomon a segélykérést. :D Közben azért volt egy rendezvényszervezés is, technika-stábtag voltam a Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napokon, szóval, az utolsó napok előtt egy kis kikapcsolódás 4 napon keresztül, távol a cosplaytől...de ahogy látjátok, aludni úgysem tudtam volna sehol.. :)

Utolsó simítások következtek a "parókán", ami nem paróka, csak "géphaj", vagy nem is tudom, hogyan nevezzem...50 méter szilikon csövet festettem le, és fűztem fel, és a homlokom is elkészült addigra szilikonból. 

Fejes-haj-homlok összpróba :)


Az utolsó két napon Dani szinte beköltözött hozzám a koliba, és pizzafogyasztások közepette szereltük a zsebkendőnyi helyen az elektronikát. Én tartottam, fogtam, adtam a kezébe a dolgokat, és közben megfigyeltem, hogy mit-hova kell éppen forrasztani, imádkoztunk, hogy a füstjelző ne sikítson fel a forrasztópákától, és egyebek. Közben a szobatársam, Fanni ( <33) hatalmas türelemmel tűrte az embersereget, és a jelmezdarabkákat a szobában, én pedig már enni sem tudtam, annyira izgultam, és vártam a szombatot...

Valahogy így festett az asztalom az utolsó pár napban. :)

X. A fény az alagút végén...vagy az alagút a fény elején?


Meghitt, karácsonyi hangulatot árasztott magából az első bekötött led. Imádtam nézegetni, kapcsolgatni :D



És akkor, az utolsó előtti napon délelőtt Dani folytatta a ledek beszerelését, én pedig elrobogtam a Kryolan Citybe festékekért. Vettem feketét, ezüstöt, viszont kicsit elment a kedvem, amikor realizáltam, hogy a homlokomra a szilikon cuccot csak egy 8 ezer forintos ragasztóval lehetne felragasztani, és akkor, amikor három blokkon kívül már semmi nem maradt a pénztárcámban, úgy éreztem, itt a vége. Hogy ennyire nem lehetek amatőr, hogy ezen csúszok el. Odatelefonáltam Enikőnek ( <3333 aki nem csak a sminkesem volt Mirandánál, és itt is, hanem a szaktársam, és az egyik legjobb barátnőm is <3) , aki mondta, hogy van hozzá ragasztója, megoldjuk. Vettem egy nagy levegőt, és hazaballagtam, ahol már a majdnem kész ledek vártak, még egy utolsó ülésre vártunk, a pénteki napon. Aznap este elmentem egy sminkpróbára még, ami nagyon jól sikerült, pontosan így :

Megbeszéltük, hogy péntek este Enikőnél alszok, hogy másnap ne kelljen hajnali 2-kor kelni, habár így is kell szánnunk a dologra egy "kis" időt. (:

Hazaértem, és tudtam, jön az utolsó nap, az idegbaj, párom átjött, hogy megnyugtasson, rendeltünk egy pizzát, és reggel pedig keltünk. Jó korán.

XI. Az utolsó nap

Pénteken reggel már szokásosan jött Dani, és elmentem a másik Daniért is, aki Veszprémből jött fel, hogy megnézzem a PlayITen, és Ákosnál lakott aznap ( gimis napjaim legszebb élményeit köszönhetem nekik :D), szóval, akkor már kicsit sokan voltunk a koliban. Tartottam egy utolsó ruhapróbát, vagy, csak félig próbát, mert nem fértem el a szobában az abroncs miatt ( :D), és átpakoltunk Enikőhöz, ami nem volt egy könnyű út, hiszen alig fértünk fel a buszra. Néhány néni a buszmegállóban érdeklődve figyelte a szállított darabokat, házirutinból felismerték a porszívócsövet, de valahogy érthető módon nem állt össze a fejükben a kép, így leegyszerűsítettük: jelmezverseny lesz, tessék szurkolni. :)
El sem hittük, de végül megérkeztünk Enikőhöz, akinek WoW-raidje volt aznap este, én pedig Diablo II-vel ütöttem el az időt, valamint egyeztettem még a másnapot az ismerőseimmel, ja igen : és izgultam. Nagyon izgultam. Próbáltam időben elaludni, és lefekvés előtt számolgattam, hogy jaj, már csak x órát alhatok a nagy nap előtt, kicsit átéreztem milyen lesz majd valamikor menyasszonynak lenni, amikor egyetlen egy napra készülsz hónapokig, a szeretteid segítenek és támogatnak, és készek megbolondulni veled, ha arra kerül a sor. Ezért is jó cosplayernek lenni : évente két-három alkalommal lehetsz menyasszony, akár pasi vagy, akár csaj, még ha félig robot vagy, akkor is. :D

XII. És A PlayIT, avagy a Nagy nap, és a verseny...


Folytatása Következik... ~

Szia, üdvözöllek a Blogomon ! :)

Hogy ki is vagyok én? Kezdjük az elején ! Nem lesz rövid a sztori, dőlj hátra kényelmesen...Jó olvasást. ^^

Egy 20 éves budapesti lány vagyok, aki már igen fiatalon belecsöppent a különböző számítógépes játékok világába, amikor apukámat láttam Diablo II-vel játszani ( de rég is volt!), akkor szerelmesedtem bele ebbe az egész gamer-kultúrába. A sok nagy klasszikus után ( Sacred, Temple of the Elemental Evil, Age of Empires, Disciples II...) első nagy kalandom a World of Warcrafttal kapcsolatos ;  még a Burning Crusade kiegészítő alatt ugrottam fejest ebbe a mesés világba, amely egyből magával ragadott, aztán néhány kicsapongás ( Guild Wars, Lineage II) után természetesen mindig visszatértem ( eleinte egy kisebb szerveren, a Nightmare-n, majd a Taurin folytattam a pályafutásomat, mindig blood elf warlockként. (For the Horde :3 ) .
A Star Wars : The Old Republic volt az első olyan játék, amire elő is fizettem, és ha belegondolunk, ez hiányzik a legjobban, mert mostanában sajnos nincs túl sok időm játszani. A Star Wars univerzum volt az, ami legelőször beszippantott, még azt hiszem, videokazettán láttam az első részeket, aztán a TCG ( Trading Card Game) pedig igen masszív háttértudást adott még a mellékszereplők neveiről is, mondhatni, olyan voltam 10 éves korom körül, mint egy szivacs, áramlottak be az információk a Jedi tanács tagjairól, a különböző fejvadászokról ( Bossk a kedvencem ) aztán hiába telt el 10 év, csak annyi változott, hogy áttértem a sötét oldalra, és Vader-fan lettem inkább ( és ha valaki megkérdőjelezi, hogy miért szükséges egy 20 éves felnőtt(?) nőnek Darth Vaderes ágynemű, meg fülhallgató, akkor csak nemes egyszerűséggel kinevetem.) Miért is ne? Az emberek élete ott kezd beszürkülni, hogy azt hiszik, elérnek egy bizonyos kort, és akkor munka, plusz egyéb felelősségvállalás mellett már teljesen nem fér bele az életükbe egy kis...szín, vagy kreativitás, vagy akármi, ami egy kicsit is..különböző. Ennek a pszichológiai hátteréről lesz egy bejegyzésem, mert a blogom célja, hogy valamilyen téren egy kicsit szakmailag is foglalkozzak néhány olyan kérdéssel, ami esetleg a bennünket (gamereket-cosplayeseket-animéseket) érintő témákkal foglalkozhat, nade, ennek most nincs még itt az ideje, térjünk vissza a bemutatkozásra! ^^

És akkor az animék :
A 90-es évek gyermekeinek egyik jeles képviselőjeként már akkor megismerkedtem a Pokémon világával, amikor még a csattogós lepkét tologattam az oviban. Később, mikor már elkezdtem érteni is a világot, és nem csupán passzív evő-alvó-játszó szemlélője voltam a színes rengetegnek, na akkor jött az első "korszakom", tehát innentől kezdve az egész családom chipset evett a Pokémonos tazók miatt, a nagyobb városokban élő rokonok kénytelenek voltak a Mekibe látogatni, ha éppen Pokémonos volt a "Hepimélmenü", és a nagymamámtól kezdve a szomszédig  mindenki tudta, hogy ki az a Pikachu. A szüleim meg gondolhatjátok, mennyire boldogak voltak, amikor szombat-vasárnap reggel kelhettek 7-kor, mert akkor dübörgött a Pokémon a Kölyökklubban, és már 6:55-kor dörömböltem az ajtón, mert nem akartam kihagyni Ashék legújabb kalandjait, amit persze videókazettára is fel kellett vennem, és a milliónyi ennek rabul esett esküvői vagy szülinapi felvétel szinte hiába tűnt el az éterben, mert a Butterfree szabadon engedésén kívül egy részt sem néztem vissza, és becsületemre legyen mondva, azt a jelenetet a mai napig megkönnyezem. 
Aztán, nem mondanám, hogy felnőttem (még most sem mondom!), de kicsit később már a családi kassza 40%-a bizonyára felszabadult, amikor már nem kellett videókazettát, chipset, rágókat, Pokémonos matricákat, Pez-cukrot ( és Pokémonos Pez-Cukor tartót, mind a 151 pokémonos verziójában, miért is ne!) vásárolni, mert komoly fejjel már azért na, azt hittem, kinőttem ezt az egészet, de aztán, BUMM jött a Witch korszak, úgyhogy Witches matricák, Witches magazinok, babák, könyvek... tehát, a szüleim nem hogy fellélegezhettek, de kezdődött az egész újra, de mostmár kísérő rendezvényekkel is : Ilyenkor látogattam el az első képregény-fesztiválra, és ilyenkor már karnyújtásnyira voltam az első mangáimtól is

Aztán, jött az A+, és elkezdődött, Inuyasha, Kaleido Star, Kiddy Grade... és sorolhatnám... aztán, az első mangák, az első magyar mangák..Árnybíró, Princess Ai..emlékszem, mennyire vártam mindig az újabb kötetet, a régebbieket milliószor elolvastam, nagy becsben voltak ( és vannak a mai napig!) tartva. Azóta közel 120 darabos mangagyűjteményre tettem szert, mellé társul néhány magazin is, az első Mondo magazinok és AnimeStarsok is.
És az első Con...2007 őszén. ^^
Utána, a 2008-as Sakuraconon az első cosplay ( Yuriko, Cassidy, és Licorne voltak a nagy példaképeim!) : Tooru Kouno a Princess Princessből, amivel jelölve lettünk legjobb csoport kategóriában egyik akkori barátnőmmel. ( Akkoriban még Daimoon-néven találhattatok meg, a Mangafan fórumon is). 
Az őszi conon egy kék "troll" voltam, de sajnos a cosplay.hu-s karbantartás miatt, vagy nagy oldalváltozás miatt elvesztek a feltöltött képeim, de az egyik régi Mondo magazinban még ott mosolygok. Majd egyszer, ha előkerülnek...biztosan megmosolyognám. :)

Lényegében, itt megtört az egész, mert az életemnek beköszöntött egy olyan korszaka, amikor eltávolodtam az egész kultúrától, és sajnos a rendezvényektől is. 
A visszatérés 2014 őszén volt, amikor is egyik jó barátom, Peti nyaggatott, hogy látogassak el a PlayIT-re, én pedig rábólintottam a dologra...

Itt kezdődött az igazi Cosplayes-korszakom is. 

Na, de pontosan hogyan is...és itt jön az érdekes része a történetemnek.
Volt egy ember, akit nagyon szerettem, de úgy alakult, hogy nem lehettünk már egymás életének részesei továbbra, és az őszi időszak emiatt számomra életem egyik eddigi mélypontjává sötétült. Gyakorlatilag az életem a felkel-sír-eszik-sír-sulibajár-hazajön-sír-lefekszik( ha tud) programsorozaton futott, aztán eljött az a pillanat, amikor szépen magyarul megmondva seggberúgtam magam, és azt mondtam, elég ciki, hogy 20 évesen önsajnálatba süllyedek, úgyhogy nagylevegő, és akkor elő a pszichológiai tudást, amit magamba szívtam az egyetemen, és hirtelen felindulásból úgy gondoltam, profitálok a helyzetből, ha bent fáj kint nem fog alapon, és lövettem egy industrial piercinget, ami a mai napig emlékeztet arra, hogy...( so deep)... nagyon tud fájni, ha porcba lőnek, és ha nem kenegeted hámosítóval, nem fog begyógyulni, ha moziba viszed, akkor sem. Na szóval, a szakítás utáni teátrális momentum pipa, hajat festeni nem akartam, mert sajnáltam az eredeti fekete színt, úgyhogy elkezdtem futni, megindultam, mint Forrest Gump, és lefutottam egészen 7-8 km-t, az elején, mert jól esett, a végén mert nekemszabadult egy Városligetben sétáltatott eb, a lényeg, hogy aznap éjszaka a fáradtságtól, vagy csak mert brand new életszemléletem volt, mondjuk ki : végre normálisan alhattam...és azóta, ha a koliszomszédok is úgy akarják,és éppen nem rendezvény előtti cosplay-hajrá van, a helyzet változatlan. A depi kopott, a futás maradt, idén Iron Girl lettem, ami pirospont nekem, mert sosem voltam nagy sportember, de ha a kitartásról van szó...erről majd még mesélek. :)
Na, teljesen nyitottan, így már mondtam a Petinek, hogy oké, megyek a PlayIT-re, és terápiás cosplaygyártásba kezdtem, mert maradt azért még bennem felgyülemlett feszültség, és Anna segítségével el is készült a Miranda Lawson cosplayem. Hogy miért? Mert a volt szerelmem nagy Mass Effect fan. Lényegében, ez motivált akkor, tudjátok, egy ilyen...nem is tudom, minek nevezzem. A lényeg, hogy tökéletesen kilábaltam így a depiből így, és akkor elkezdődött életem hátralevő része. Megismertem Ferashát, a többi zsűritagot, és Zolit, akinek elég sokat köszönhetek, nagyon sok kedves dolgot mondtak, ami úgy istenigazából motivált akkor. 
Nagyon tetszett a rendezvény, teljesen el voltam varázsolva, a sok ember, a sok kockadolog, úgy éreztem magam, mint egy molylepke az IKEA lámpaosztályán,  keringtem tátott szájjal, aztán a Just Dance-es színpad mellett leszólított egy fiú. Fotót szeretne, nagy Mass Effect fan. Gondoltam, hát, aznap már elegen fotóztak, úgyhogy felvettem a szokásos pózt, aztán, észrevettem, hogy a fényképező mögött...hát, mondjuk ki, egy nagyon helyes srác áll. Megmondtam neki a nevem, hogy küldje el légyszi a fotót, amit csinált, aztán elkezdődött egy beszélgetés, ami a mai napig sem ért véget. Annyi a különbség, hogy már azóta egy pár vagyunk. Tanulság : mindig nézd meg jól, ki fotóz! :)
Úgy voltam vele, végre azt érzem, ez az én utam, van valami, amit szeretek, amit szenvedéllyel csinálok...és akkor láttam hozzá életem eddigi legnagyobb cosplayéhez, az Adjutanthoz, amit szerintem sokan ismertek már a képek alapján. 
Erről a jelmezről szerintem később fogok egy combosabb bejegyzést írni, mert már most látom, hogy kopik a billentyűzet, csak gondoltam, hogy a bemutatkozás kicsit hosszabb legyen, ha már lesz ember, aki veszi a fáradságot, és érdeklődik a munkáim iránt, akkor lássa  hogy honnan is indultam, szóval nem papírmaséból volt anyukám méhe, és nem dekorgumiból volt a köldökzsinór sem. :)



Na, tehát, akkor én,a kis Nyfa, 164 centi tömör remény, ott álltam egy nagy Álommal szemben, és nem volt másom, csak egy próbababám, meg egy nagy adag Media Marktos prospektusom egy adag tapétaragasztóval...
de ez már egy másik történet. :)